A FICSAK Zalaegerszeg
Alapítvány és a Család és KarrierPont Zalaegerszeg munkatársai is részt vettek
az idén 18. alkalommal megrendezett Jótékonysági Napon az AquaCityben!
Köszönjük szépen
mindenkinek, aki ellátogatott a sátrunkhoz, megkóstolta frissítő jegesteánkat,
és adományával hozzájárult a nap sikeréhez!
A gyűjtés idei célja a
Zala Megyei Szent Rafael Kórház aneszteziológiáját segítő Altatás Biztonságáért
Alapítvány, valamint a Zalai Boldogasszony Alapítvány támogatása volt.
A jótékony célra befolyt teljes összeg: 12.205.805 Ft!
Havi 40 ezer
forint bölcsődei támogatásra pályázhatnak a kisgyermekesek.
A kormány ezzel szeretné segíteni a gyermekükkel otthon lévő szülők munkába
való visszatérését.
Balaicz
Zoltánné (FICSAK Zalaegerszeg Alapítvány) és Salamon Adrienn (Női Egészségért
Alapítvány) közös szervezésében a Zala Megyei Szent Rafael Kórház és
Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Iroda szakmai támogatásával, valamint
az Iván Dentál Fogászat és a Center Optika Látáscentrum közreműködésével és
támogatásával ismét a gyerekek gyógyítottak a Játékkórházban! Idén új
helyszínen az Iván Dentál Fogászat rendelőiben vártuk a gyerekeket!
A
Játékkórház egy olyan program, amely játékos keretek között igyekszik
megismertetni a gyógyító tevékenységet a gyermekekkel, egyúttal felhívja a
figyelmet az egészség megőrzésének fontosságára már pici gyerekkorban. A Zala
Megyei Szent Rafael Kórház és Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Iroda
szakemberei, orvosai segítségével játszottunk el egy orvosi rendelést, a
gyerekek a plüss állatok kitalált betegségét a szakértőkkel együtt
megvizsgálták és meggyógyították.
A Játékkórház állomásai: – Belgyógyászat: Pais Eszter-gyermek aneszteziológiai szakaszisztens, Dr.Riba Ádám-kardiológus – Fogászat: Dr. Iván Nándor fogorvos és csapata – Szemészet: Kovács György diplomás optometrista, a Center Optika Látáscentrum látásszakértője és csapata – Ortopédia és gyógytorna: Dr. Szakács Ákos és Markos Dorina
A
játszósarkot a Család és KarrierPont Zalaegerszeg munkatársai biztosították!
A helyszínen a My Juice Bárban Csordás Renáta jóvoltából egészséges italokat lehetett kóstolni, valamint Salamon Bettina Vegán Édes Álom-mentes finomságait is megkóstolhatták az érdeklődők. Az udvaron a Decathlon Zalaegerszeg jóvoltából játszóudvar várta a gyerekeket!
Köszönjük
szépen támogatóinknak, akik ajándékaikkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez:
Libri Zala Plaza Könyvesbolt, Piros ballon-PartyPoint, a Mosolyszerviz parti
boltja, AQ Anton, Pitypang Dizájn, Müller Drogéria.
A
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében idén is megrendezésre
került az „Emeljünk magasba minél több gyereket” elnevezésű országos rendezvény
(26 helyszín, 9000 résztvevő), amelyhez Zalaegerszeg is csatlakozott!
A
programmal a családok fontosságára, a gyermekvállalás szépségére hívtuk fel a
figyelmet!
Köszönjük
szépen minden családnak a részvételt, és köszönjük Mihály Péternek a
minikoncertet!
Köszönet a szervezőknek és a közreműködőknek: „Korán érkeztem” Közhasznú Egyesület, Zalaegerszegi Női Szalon, FICSAK Zalaegerszeg, Zala Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház, Apáczai Csere János Művelődési Központ, Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ, Új Nemzedék Közösségi tér, Zalai Kutyasuli – Terápiás csoport, Zalaegerszegi Hordozós Klub!